* Egy sóhajjal...
... jössz nádszálgerincű boldogságomba...
Elmém sütött szemmel, céltalan rugdalná
éveink kavicsait,... óh, csak meg ne lássa,
hogy bontasz el újra font karjaimból,
amíg adom
terített asztalod felett átsuhanó tekintetem, s
töretlen mosolyom melegségét
egyetlen igaztalan szódért.
Nem vagyok már, csak szégyen,
ennyi a reám bízott, magamból,
összetörtet tartani keretben.
Karban tartanád a fájót? -erdő
nőtt bennem kétségből, ölelő.
Mondhatnék? - a pontot rajzolt csendbe,
mit...
Gondolat-örvényből hang sem válik el,
idegek között nincs szakadása időnek,
nincs lépés és nincs lépő,
nincs lég- és nincs... szájban hozott lélegzet.
Vinnél... de
nincs másom már.
2005 november eleje
2006.11.30. 07:02 ankor_
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ankor.blog.hu/api/trackback/id/tr666112384
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
