*
Emlékezetről...
Szürkévé tesz most az emlékezet csendje,
még fájdít az éledő idő, s láttat.
De hogyan is hihetek a szemnek,
amiért, én az avart látom fenn az ágon
s hullani a nyíló égbe.
Hinni mégis.... úgy kell,
tudni,
ahogy monoton, egykedvű dobbanása sem hallik a szívnek,
tudom mégis,
s nem hallik a szakadó zápor suhogása,
hisz csak bennem esik,
amint
lapozgat az idő.
És emlékszem, fáj, amikor elejt engem, e nem keresett érzés,
mégis vágyom, hogy jöjjön újra
s drága otthonába fektessen az emlékezetem,
vonszolt s felejtett időm.
Hol minden seb kezdődik és múlik el...
*
< 2006 márciusból >
