*
Eszmélet
Egyszer csak… a hatalom kinyújtotta rám az ujját,
hogy az én kenyerem legyél, rám szabadítva minden
becsapódó ajtót és minden nyálas sutyorgást, látni sem akarván
miként feszít meg minket az egyakarat, érted és ellenem.
Hogyan oszt meg a marcang magam és magam között, míg
keresem honnan vegyek és miből adjak, melyik mocskos
jóindulatommal vessem el a kétséget, hogy gondolat legyek benned.
Akarjál a tucat darabja lenni, és ne hátráltass, és ne botránkoztass,
nyúzd le a bőröd, mert nő másik mire tapadhat a máz, és ragadhat a jó,
és majd mutatjuk mosolyunk és,- és,- és megszáradunk a tintában egyakarattal.
A többi már nem számít…
( ágh erzsébet )
*
