*
Testvéremnek
Milyen mást mutat minden, mégsem fáj, hogy szótalanságod
árnyékában állok, míg a múltból szorítva tartom, szegény
ruhákba bújtatott, fekete-fehér boldogságunk és szemem
befogni vágyná a mindenségünk, hogy játszva lehessünk
egy percre átjáró kapuja a léleknek, és újra megérezhessem,
hogy szemed sugarában anyánk szeretete fürdet.
2006. április eleje
