Érzet

Csendesült az élet,

gondolatból font halovány csokrom

hordozgatom régóta már e földre.

Míly virágtalan hangomon a szó,

s mint elejtett fonatnak szála a habok között,

alél egyre e parttalan sodrásban.

Néhol erőre kap s fel- felbukkanó

tehetetlenséggel ragadja a szívem is magával.

De, hová rángat,

ha el nem szakít e fájástól örökre.

Reménytelen a szakadás vágya,

mint minden bevésett gondolata létnek,

a soha el nem múló örökkévaló szeretetről

a közöny szürkéjébe.

Ne hagyjátok onnan,

hogy fájjon sóhajommal a gondolat .

Tudjam, hogy célba ér,

nem kőben és virágban,

csakis bennem,

amíg számolom a 87 lépést hozzátok.

2005 tele