Tétován
Késõn érkezem,... késõn, s míg tõletek megint visszafordít a világ,
látom levetettjeinket szép sorjában... végül billeg a kulcs a zárban.
Adnék... de fordulok megint vissza a kavalkádba, holmikon és
kulcsokon és a fél világon át, tán meglátom, hová veszett...
melyik latba tehettem bele az összes jó szándékom, figyelmem
és szép szavam.
Odaveszett?... - tudom, az úton, mert vért izzad
az ember, hogy jusson a sorban, jusson emberek között... de
már-már nem is, csak gépek és lóerõk, és sötét szemüvegek között ,
valahonnan, valahová, valami fészekbe, hazába... hozzátok.
Jó volna most beleszólni a csendbe... s indulna a kéz is... de,
letörik a mozdulat félúton, s oldalog el minden megmaradt
vágyammal e csendélet küszöbérõl, mert nem vihetem el álmotok az enyémbe,
üvegcsenden át hogy jutna szó, tekintetem indul mégegyszer . . . tétován.
2005 december sokadika
