Tizenkét sor
A lélek elborult, a lomb lehullt.
Ne kérdezd, merre visz a semmi útja.
Ne hallgatózz a vágyak kapujában:
időd letelt, ne várakozz.
Ne várakozz, készítsd magad: se félelem,
se gőg ne szabjon irányt szavaidnak.
Ha hallgatásod csésze aranykúton:
csésze legyél, a napban tükröződhetsz.
A vízben tükröződjél, azt kívánom.
Mint a beszéd, s a némaság, s a kérdés.
Időd letelt és elmúlt az enyém is.
Tizenkét sor. Ölel az álom mégis.
Egyed Emese
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
