Nem találom a blogodat középszerünek.

Még egyszer kétszer átfésülöm és nem marad itt semmi. Játék a szavakkal. Ez olyan mint mikor rákívánok és betömök a számba 4 rágót. A vége csömör...

Nem szabadna visszanézned. Sajnálom az elveszett írásaid, verseid.

gondoltam már,hogy szedem a sátorfám, de másutt sincs jobb hely, ha ez itt hely egyáltalán. idő_vesztő_hely max. nincsenek kérdéseim. verseim meg sosem voltak, csak tuskóra felállított gondolatok. "feljövök" és nem is gondolom tovább... milyen magány ez itt Ilona? - aztán egy nyomógomb a gépházon és újra csend. belépek a valóba, ha nem szeretnék ittfelejtődni örökbe. annyi évet elvesztegettem az időmből baromságokra, ami utólag belátva kár volt.

Lehet, hogy baromság, amit itt töltünk. Gondoltam már én is ilyesmire. Most is és a jövöben is biztosan így fogok bosszúsan gondolni a blogírásra, mint elvesztegetett ídöre. Ez talán azért is van, mert nem vagyunk hús-vérböl, nem vagyunk tapinthatóak. Olyan valóságosak. Olyanok, mint a hétköznapi életben. Sokszor feltettem a kérdést magamnak, miért és kinek kell az én megfoghatatlanságom, ellenörízhetetlenségém és miért kell nekem is a másoké, akik hozzám írnak vagy szólnak. Miért nem keresem öket inkább a való életben? Azt hiszem, abban a kapcsológomban van az igazság, hogyha nem tetszik, kikapcsolhatod. Nem teheted meg viszont ezt a társaddal, családoddal, kollégáddal. És talán vonz minket, hogy nincsenek nagy elvárások. Azt adhatod, aki vagy. Aki szeretnél lenni. Elbújhatsz versek, képek, dalok mögé. Ami a lelked is. Viszont nem látják a ráncokat az arcodon, nem látják, hallják a fogyatékosságod. Ez rendkívül nagy elöny, amikor a világ szinte külsöségek alapján itélkezik az ember felett. Itt valamennyire mégis szabadabb vagy. Akkor is, ha a névtelenség álarcai mögé bárki megbújhat.

Majdnem mindent elmondtál Ilona. Mivel is szemben legyenek azok az elvárások?- amikor ennek jelentőségét már az egymás közötti alapkapcsolatokban sem tapasztalni. Sunyi sündörgők mindenütt vannak :-) ezen aztán fenn nem akadok már rég, hát hol érdekes a tény, hogy tetszem -e másnak vagy nem, vagy összemér-e a magáéval miközben leugat. Nem teszem. A hízelgés mindig gyorsabb elfogadtatást jelent, mint a valóság. Én itt sem vagyobb szabadabb, mint különben, de bocsássa meg az Úr, amiért házikoboldot sem gyártok magamból ..... :-) mert már 40 elmúlottam.