lehangoló az nagyon amikor szánom a betűket valakinek, és elhiszem, hogy olvassa.
inkább múltidőben...
hittem, hogy olvassa.
de, nem.
ez régen volt, ám még most is valami mély szomorúságot idéz bennem, ha másnál látom ugyanezt az igyekezetet.
ami múlik, az múljon el.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
