fémálom, vagy . . .
2007.04.04. 20:41 ankor_
Felfigyelt rám a bánat
Gyógyíthatatlan szeretet-függőségben
Anyám utáni vágyam
illatát őrző szekrényébe zárom
Ökölbe szorított kézzel talál a hajnal
Körmeim vésik tenyerembe
a kétségbeesettség félhold alakú lenyomatait
Zavarodottan lüktet a vérem
mint sikertelen hangversenyen
botorkáló harmóniák
Karomban lezsibbadnak a tervek
mert felfigyelt rám a bánat
Csüggedten járom kálváriámat
számból kifordul a derűvel ízesült falat
Kiszolgáltatott lettem a gyászban
emberek együtt érző türelmének
és átkozott rettegésben
milyen borzalom jöhet még
vonszolom szétszakadt szívem
a komor ég alatt
2001. 01. 03.
Pethes Mária
Szólj hozzá!
2007.04.04. 20:39 ankor_
Az a november...
Az a november elrabolta
a jászolmeleget az átható szalmaillatot
Anyámmal együtt sírba szédült a világ
Mellkasomban kucorgó szívemre
hangtalan hó hullik
Dadogó imákkal közelít az éj
és könny nélkül csikorgó szememre
csillagpor szitál
2002. 12. 20.
Pethes Mária
Szólj hozzá!
L W- ről
2007.04.03. 12:30 ankor_
Ritkán álmodom helyekkel.
Utazás. Három tehén kisfalu, 20 tehén, nagyobbacska. Jelzőtáblák méterötven magasságban virítanak sokkal nagyobb fejjel, mint itt. Ja, és összevissza. Közlekedés káosz. Nem baj. Autosan bírja. Város, városka, és a tó. Gyönyörű. Halálos. Csibe_drót a vízben aljzatig, amíg fürdeni lehet. Jéghideg víz. Gyanútlanság. Nem tudom mi.
Benne vagyok
Ember jön és valamit karattyol és mutogat, de már siklik a kajak. Sokan indulunk közülönk a víznek. Még mindig nem tudok úszni. Tudom, hogy volt már, hogy átéltem már, mégis a Mellény a Hátam mögött megint , emberünk meg csak karattyol , mutogat, bent mosolygok. Pedig a mellény az Élet. Lazaság. Lebegés, Biztonság ül a hátam mögött. Élénk narancssárga pontok a vizen mindenütt.
Bent távol köralakú képződmény. Bizotnság azt mondja, szelőztető a tóban. Egy körtés póló lebeg tőlünk nem messze. Elhagyta valaki, állapít ja az ÉN.
Sirályok a szellőzőn. Kéléphetek rá, mondja Biztonság. Nem akarok, mert nem tudok visszaszállni. Lebegés. Biztonság evez. Duruzsol. Amit mond vagy gondol, mindegy honnan és hogyan, de tudom, hogy 66 méter ami a partmentén a mélység. Itt már mindegy. Mindegy. Aztán a mellény rámnő. Széljáratokban virág a víz tetején. Óvatos lenyúlás. Nincs vége, pedig látom a szárát. Itt és mégse. Itt és mégse. És borulás.
Biztonság sok éve halott, Csak egy dallam a mólón . . . aztán meggszakad ' édes szép hazám, szép oroszország, nincsen még ilyen nagy szabad föld, hol a búza úgy ring mint a tenger és a bársonyos fű olyan zöld '
És mégis olyan közeli volt , itt a párnán mintha Most lenne, pedig nem voltam azóta sem vissza, egyszersem, és terv sem, hogy elviszem a családom Lengyelbe.
Talán azért az álom. Figyelmeztetés . Valamire.
Szólj hozzá!
elfolyik a reggel , és lassan minden
2007.04.02. 07:15 ankor_
*
kapukat ácsolnál és érnél:
ott sírsz a nincsen küszöbénél
*
Szólj hozzá!
Öröm oldalán gondolkodom.
2007.04.02. 07:09 ankor_
Régen volt hogy megnyitottalak
(Vízió) Hangok
Kezembe fogtam a tollam, és bemártottam a szomorúság fátyla
mögé, ahol árnyékként élek bezárva magamba. Sírni szeretnék mint
ahogy az éj sír, mikor betakarja hideg szívével a fájdalom, hogy
emlékeztesse. De nincsenek könnyeim, felemésztette őket az idő,
a maga cinikus mosolyával ahogy karmait belevájja a lét szívébe.
Egy kert ahol vagyok és vagy és mégse. Egy kert melyet körbekerített
a végzet, az öröm és a kín összefonódott karjaival, ahogy végtelen
vénájuk a semmibe nyúlik az elmúlást szállítva. Almafa vagyok
öreg és beteg, de ezt csak én tudom, és csak én érzem és csak én
látom. Törzsem ráncos, ágaim átfonnak, hogy óvjanak. Érezlek.
Érzem ahogy lélegzel, érzem ahogy sírsz, érzem ahogy nevetsz,
érzem ahogy gyűlölsz, érzem ahogy fázol, érzem ahogy szeretsz és
érzem ahogy a szívembe szúrsz. Rózsa vagy, sok rózsa. Élénkvörös
színben pompázol. Esténként megcsillan selymes szirmaidon
az alkony könnye, hogy szépséged ápolja még el nem jön
a vég. A kert lassan homályba borul, és egyre távolabbinak
tűnik, és én újra árnyék leszek.
(2002.07.--.)
Szólj hozzá!
Ma
2007.04.02. 07:03 ankor_
Reggeli fény
Ha reggeli fényben elindul a táj
remegése, fuvalma: a kecs puha bolyha
s mert még teli szender, rajzik a báj
és mintha folyónknak a mélye se folyna,
ugy játszik a felszin - szedd össze magad,
botor emberkém, hiszen én se gyanitnám,
hogy épp nem a hajnali mennybe ragad
e jól sikerült angyal-hamisitvány!
Csupa csin, csupa pír, csupa kár,
csupa csel, csupa nyíl, csupa rontás -
most érted: ha reggel a csürhe kijár,
mért káromkodik mindig a kondás.
Beh megölelnéd! Ámde ne vedd
kebledbe e tündét - mire maradsz, ha
ártatlanul fölfalja szived,
mint zsenge buzát a szőke malacka!
[ József Attila ]
Szólj hozzá!
