ankor.blog.hu

Útonálló esők özönlenek

Körbezárultak a felhők
csak sejteni lehet a napot
útonálló esők özönlenek
álmodó szívemre

2002. 06. 07.

Pethes Mária

*

Provisorium

Már nincs ösvény belém.
Ó, az ajtóm kilincsén
egy tolvaj- tenyér van,
pedig mindent oda'dtam.
Az Úr, Ő a ludas mindenért, mert
mindig önmagához mért;
ha a májához, ittam,
ha a szívéhez, sírtam valakiért.

Ha majd télbe ájulsz, mint az út széli fák,
csakis állva, és büszkén csináld!
Azt a néhány kis ráncot, amit én tehettem rád,
addig ne szégyelld! Tőlük lettél
pont ilyen szép.
Most menj! Értem ne aggódj, Nővér!
Az erény olyan világot kér,
miben nincsen rá szükség.
hol nincs bűn, se szentség.

Így jó! Egy pillét gyertyaláng is hív.
És kell, hogy megkopjon a szív
a hozzád közeli részén,
amint hajlong a változás előtt!

Nézd, az Arany- búza ölén ring a szél!
Szebb időkről regél. De Te csak bízz, s ne
a gondokkal törődj! A tolmácsa légy!
De ebben más lehet társad.
Ne bándd, mert én nem vagyok házad,
csak egy híd!
Épp, hogy több legyél nálam,
azért szóltam pár szót.
...és tudod,
.megtiszteltetés volt.

EH

*

Nap

. . .

Még várom, talán te megmondod,
hogy mi vethet véget a végnek.
Ugyan ki tilthat ki belőled,
ha Te már beengedtél?!

Újból inni járulok hozzád,
de mindig jobban szomjazom.
A sorsot áldom, amiért
nem vagy itt, hogy nélküled láss!

Már nem kell újabb nap!
Elég csak még egy percnyi békesség!
Egy szellő átfúj majd beléd,
ha a lelkem szenderülni tért.

Most mondanám: küldj a számláért!
Volt egy élet, pár sör, meg egy perc.
Könnyel fizetnék, de ami visszajár,
velem a földnek add át!

De most még tarts, és mutass fel engem!
Végy magadba, meg sose szülj!
A szemed mélyén, a tükrökön át
saját lelkedként láss!

EH

" Rossz álom a lét "

*

. . . aki szeret, törje össze magát . . .

mindig_ugyanaz

Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Dsida Jenő

Minden Neked Érted Utánad

A gesztenyefák emlékeztek
súlytalan léptedre
Érted borult fehér fénybe
viráglámpásaival a fasor
A rózsák felidézték
kecses kezed érintését
neked ontották a tengernyi bimbót
Tegnap este felemlegetett
s hiányodtól dühében higannyá vált a tó
Felbecsülhetetlen ezüst érméket
hányt fel mélyéből
Apró halak voltak
fulladozva menekültek
egy nagy balin elől
Nálad kerestek volna menedéket
de Te már egy másik víz
másik partján más halaknak
szórod a kenyérdarabokat
Légies ölükben játszi fellegek
hordozták valahai üzeneted
Egy felhő-bálna mosolyogva
úszott felém
s tovatűnő szavaidat
zsolozsmázta a szél

2001. 05. 17.