Szabadvers a halálról
Az ég több
mint a csillag...
s ha szögeket
versz belém
a sebek
már nem fájnak -
nem sajognak
(a tegnapok sem
a holnap sem)
csak csendben elvérzek
mire ideérnek
a bámulók
csak mosoly
fagy arcomon
és a csend csorog
elkékült ujjaim között
nekem nem lesz temetésem
sem köröttem gyászba öltözött
hadsereg
s hogy te eljössz-e?
már az sem érdekel
Hatházi Áron
Hangokon lógva . . .
Hullámzanék a szállal, és megint csak ~A Semmi ~ szeretnék lenni.
Legtöbbször hintázó, testtelen rajtlógás,
nem a tudás, és nem az akarás,
nem eszköze és nem vágya a megértésnek,
csak érte egy érintő sóhaj,
a lélek fájdalmáért,
amikor megszólal a fából.
2006. április kétszínű hava
Szépeket akarok hallani , gömbölyű. doromb mondatokat. - Igen - Nem - Köszönöm - Kérem - kereke forog még egyre , (
Áh, le kéne nyúzni a bőröm . . . ( Isten hozzád Hannibál , hogy mi a frásznak nem értem be két résszel a minap, de azért a végét már bánom, hogy megnéztem. Velőtrázó -Velő. Pedig egész intelligens úgy egyben , DEHÁT az emberi elme csak akkor villanyoz, ha olyat eszelhet ki, amitől görcsbe ránt az ideg minden végződése, a gyomortól a hajad száláig, vagy ameddig lehet .
megj: Soha többet nem eszem törvényszékiekkel.
Nagy a ház.
Ház . . .
Nem az, de sokan éltek itt.
Mindent megnéztem.
Egy ember azt mondta valahol a tömegben . . . , vagy csak úgy elért hozzám a hangja.
Azt mondta, . . . ez egy barbár nemzetség. Meghalt volna a korban, a szellemisége miatt.
Azt gondoltam, miért, a miénk mi. És éreztem, hogy nem ez a kor amiben élnék, ha lehetne választás. Egy egyszerűben. Egyszerűbb minden. Élet. Halál.
Ez egyszerű volt, mégis pazar. Pazar az idővel. Hogy volt mindenre.
Nekem abból a legkevesebb.
Ahogy nyitsz teremről teremre, egyre csak azt érzed, kicsi vagy, aprócska kéz-láb a teremtés kövezetén.
Sokan meghaltak érte. Hogy lásd. A leg-leg-leg.
Nagy a terem. Középütt belépsz. . . . és onnantól hiába lépsz majd ki, valamid elveszi azért amit ad.
Ülőhelyek pár részen. Nevetségesen aprók. Nem díszes mégis kápráztat a kő, ahogyan egyben van.. Tárva minden ablak. Mindenűnem lég, mégsincs elég.
Ezerrel megy a szív, levegő ki-be. Mégis mintha nem volna , üresjárat. . Áll az idő.
És jobbról ott a falon a megfestett menyország. Fejek sokadalma.
Megszámlálhatatlan.
Elfeledhetetlen.
Talány.
