Három töredék
I.
CSAK NÉZED MAJD a lassú tájban
csak számlálod, hány kút, hány nyár van,
hány érthetetlen lejtő -
belvizek közt hány szürkegém.
Ha mégis elindulsz felém,
lábujjhegyen perdül a szellő,
hullámok mögé rejtezik
az este arca, hágcsó készül
a romfalon surran a fény;
tövissel szántja kertjeit
*
kapukat ácsolnál és érnél:
ott sírsz a nincsen küszöbénél
II.
KANYAROGJ HÁT, talán eszedbe jut
az egyenes növésű reggel is.
A görbe észjárású félelem.
Igyál korsódból - oltsd a vágyad is.
Egyszerű napok házába jutottál,
Virágzó ének díszlik udvarodnál;
az egyszerű csak árkon-bokron által
talált reád, mint hazatérő szarvas.
A lombot öltő kert, a környezet
megszólalásra bír,
a szó is rád vall:
Egy kanyar mögül felbukkan a kastély:
nem ezt kerested? Gyermekként belestél
idegen vonalú ablakain.
III.
HA NEM LESZEK, egy eleven pillantás,
egy könnyű hang a versből majd kiárad,
felleg sarkán pihen. A gondolat
rövid útjára kél, nem áll meg nálad,
füzek vizes hajával fodrozódik.
(Nedvükkel sarjadok,
lombjuk a dombon;
csöndjükkel hallgatok,
gyökerük oldom -)
Ha nem leszek, egy eleven pillantás,
egy könnyű hang fordul feléd helyettem.
Elfogy körülötted a levegő.
És megszakad a szél a közeledben.
2006.12.14. 07:17 ankor_
Szólj hozzá!
Egy Nap
2006.12.14. 07:10 ankor_
Senki nincs most itt bent...
S kint a Földön még hullni próbál rám
a hűvös Víz, ó, de más néven hív már a Szél!
Kő alá bújó, lágyhangú Halál!
Táncod járd el velem! Ennyi épp elég!
A villanypásztor lényegű rendszer elől
rejts most szárnyad alá!
A fontosságomat átnyújtom, s Te végre kidobod!
Áruló leszek, mert az Isten jól fizet.
Itt hagyom Neked, őrjítsen Téged ez a hülye kor!
Véremből fest majd bánat szivárványt,
Villámjával, a szó.
Úgyis elbukunk, mert bölcsességünk szemétrevaló!
Látod, én sem beszélek már!
Csak járok köztetek, de némán osztom szét
még amim van.
Áruló leszek, mert az Isten jól fizet.
Itt hagyom Neked, őrjítsen Téged ez a hülye kor!
A Mennynek dolgozom, s a bérem a kívülállóság.
Nincs hazám, s így nincs király, sem csendőrség,
sem szolgaság! Én sem vagyok...
Csak járok köztetek, de némán osztom szét
még amim van.
Szólj hozzá!
valahogy , így
2006.12.12. 06:53 ankor_
*
Eszmélet
Egyszer csak… a hatalom kinyújtotta rám az ujját,
hogy az én kenyerem legyél, rám szabadítva minden
becsapódó ajtót és minden nyálas sutyorgást, látni sem akarván
miként feszít meg minket az egyakarat, érted és ellenem.
Hogyan oszt meg a marcang magam és magam között, míg
keresem honnan vegyek és miből adjak, melyik mocskos
jóindulatommal vessem el a kétséget, hogy gondolat legyek benned.
Akarjál a tucat darabja lenni, és ne hátráltass, és ne botránkoztass,
nyúzd le a bőröd, mert nő másik mire tapadhat a máz, és ragadhat a jó,
és majd mutatjuk mosolyunk és,- és,- és megszáradunk a tintában egyakarattal.
A többi már nem számít…
( ágh erzsébet )
*
Szólj hozzá!
Ma reggel..
2006.12.11. 12:35 ankor_
Brezjével álmodtam. Már nem most először.
Hálás vagyok ezekért az álmokért magamnak.
Pedig mindig valami szívbajom hozza elő ilyennek az álmaim.
Brezje.
Csak egy karnyújtásra az ég bárányfelhője, ha még sosem láttad, de igazán
csak kósza felhők járnak a csúcsok és tornyok között.
Óriási a templom ami rejti a
Minden Vigasztalás Anyjának kegyképét.
Hogy festői?- Minden szemnek más és más.
Még álmodni is jó vele.
Nem is tudom, mit hoztam onnan,
egy csomó túláradó gondolattal tömtem ki a bőröm alatt búvót.
Abból mutatott a bennem lévő ritmus.
A templomra, ha azt mondom Pazar, akkor az nem elég.
Míg atyám azon ügyködött, hogy áldást kérhessen a szentkép előtt,
addig bejuthattunk a szerzetesek elzárt részét megelőző folyosókra.
A falakat egy orosz művész által megfestett keresztúti képek díszítették.
Egész földszínek és a vér élénk vörössége borzasztón érzékeltette mindazt amit a történet elmesél egy-egy képben.
Egyetlen mondattal, ha kéne:
„ Imádunk téged Krisztus és áldunk téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot ”
Templomban a kegyképet rejtő hajó, de még a mögötte lévő
folyósón is „földtől az égig „ többezer köszönetet rejtő táblácska, aranyból, fából, sok-sok nyelven, de mind a hála szavát rejti valamiképpen a szentkép körül.
És rádöbbensz, hogy nincs mit kérned, … , amikor szorul a torkod , ahogy olvasod a táblákat.
Mert mindened ép, él a családod, nem élsz fenyegettetésben.
És az is csoda, hogy ide eljutottál…
Hát így indul a nap. Számvetéssel, mérlegeléssel.
Szólj hozzá!
2006.12.09. 19:29 ankor_
Révnél
Most, csak nézem a vízben-fodrozódó ember önmagam,
közelről, és még-közelebbről.
De meglátom-e a célt Nosztrán, hisz e lebegő mélynek
hagyott el komp, mint velem sokakat, az itt-partnak,
hallgatni most vízi beszédet.
Figyelek.
Milyen mélyszürke, hangtalan az ég, míg a fűzről megannyi
fátyolos szárnyú lep el, és játszom, ha emelhetnék
hozzád a lelkem az aprók, lennék-e tovább
amorf hurcolója.
E gondolat merít el bennem, megmaradt-e a lélek olyannak,
ahogy a csendben készítettem, s e zajban mitől csalárd a szó,
károm,- és szitok, ami a léggel jár, ki-be a fogaim között.
A sötét, reggeli út susogó vonalához vágyom vissza jobban,
mert elütök e milliőtől, és betegnek gondol egyként,
ahogy méreget fűzérei mögül.
Amiért vagyok, s, hogy nem tudója a célnak, amiért vele tartok,
hogy, szomorom viszem-e át,… és vigaszod akarnám-e hozni …
Ez keserít most, de nem vagyok vígasztalan, Anyám, mégis,
ebben a sorban állok, és vegyülök a mindenek szavával,
nem az elképzelt és megfestett szépségedért,
amit meg sem értek.
Csak húz a foghatatlan mélység, míg mások sörösüvegek
zöldjében merülnek el, én hozzád megyek ma, Mária,
a merítő csendért, mert nekem most kell, most,…
mert úgy lehet, utoljára.
2006. augusztus
Csodálatos nap volt, odahagytam érte a Balaton mezítelenségét.
*
Szólj hozzá!
